Elhagyatottan

Finomságra fáj már a foga...
Szegényes a mindennapi vacsora.
Húson gondolkodik délre,
vasárnap ebédre.
Ünnepi lakomát tervez hétvégére.
Számolgatja pénzét, s úgy találja,
éppen elég lesz négy darab farhátra…
Előre élvezi azt a pillanatot,
amikor választ majd, húsosat és nagyot….
Pörköltszaft illatával orra,
bögréje tejbe áztatott, szikkadt kenyérrel teli...
Csendesen, ábrándozva nyel...
Mindennap ezt eszi.
Reggel még melegen,
este maradékot meg csak úgy, hidegen.
Zöldség és gyümölcs már rég nincs asztalán.
Húsra is havonta telik csak talán…
Egyetlen luxusa, hűséges társa,
a vörös, csíkos szőrű házimacskája.
Sóvárogva nézi, amikor eteti,
ahogy a szaftos húst tálkájából eszi…
Néha azt gondolja, pörköltnek jó volna…
De a macskaszemek lebeszélik róla…
Jó lesz a farhát is, győzködi magát:
Kerül hozzá hagyma, meg vett paprikát.
Kicsit fonnyadt ugyan, mint a paradicsom.
Négy napja őrzi:Pörköltnek lesz bizony!
Hol vannak már régen
azok a szép napok,
mikor a család még vele együtt lakott…
Elmúlt lassan minden...
Mintha álom lenne,
magára maradt megöregedve…
Senki sem keresi.
Pedig szelíd, öreg szíve: Szeretettel teli…
cuki..

Elmenekülnék

Elmenekülnék jó messzire…
Égboltra csücsülnék,
éppen a szélire…
Onnan mosolyognék a világra,
könnyeimet felhőkbe zárva.
Nem törődnék mással…
Szelíd macskasággal
dorombolnám tele életem,
hogy minden simogatás az enyém legyen.
Érintéshegyeket teremtenék…
Lágy érzelmeket, s szerelemvirágos
tarka réteket.
Elapasztanám a bánatkönnyeket,
s örömcseppekkel locsolnék kerteket.
Ha az égre nézel, talán épp ott leszek…
Még az is lehet,
hogy éjszaka hallod majd macskaléptemet.
Ahogy surranok simogatásra,
Öledbe bújva szelíden.
Elképzelem…
Ébredéskor érzed majd,
hogy karodon pihent meg fejem.
Cirógatás lesz, szerelmes szíveden…
Igen, odadorombolnám magam
csillagos éjeken…
Átmásznék érted, az érintéshegyeken…

Szúnyogvita

A vérbankod nem én vagyok…
Ne légy erőszakos szúnyog!
Tudod úgy, mint nő a nővel:
A fakanálra menővel,
zizegj ide gőzerővel!
Beszéljük meg ezt a szurkát!
Tiltott szúnyogcsípés szívás…
Persze neked „kedvesem”.
Hisz vérrel teli pocakodat
légycsapóra fektetem…
Hacsak, nem fogadod jobbom.
Cserébe, nem maradsz hoppon…
Kapsz egy vérrel teli bögrét,
baromfiktól köpölyözték .
Abból szívhatsz szúrás nélkül,
fogadd el ezt békességül…
Hogyha egyetértesz velem
döngicséld, na itt a fülem!
Zzzzz…zzzzz….zzz..zzzzz..zzz!
Beledöngte, elfogadta,
s utoljára fülcimpámat
mégegyszer jól megharapta…
Ez volt részéről a csapda.
Bal kezem meg nagyhirtelen
egy mozdulattal lecsapta.…

Hitetlenül

Nem hiszek többé…
Nem érdemes.
Nincs kiben és miben,
ez, mostmár végleges.
Holnap az Úr színe elé megyek…
Elmondom neki is azt,
hogy most vétkezek.
Egy báránykával
kevesebb lesz holnap.
Nem béget falkában
egyedül marad csak.
Más úton megy tovább,
egy új, járatlanon…
Nem volt boldogsága
a hívő utakon…
Próba, szerencse!
Itt a jó alkalom.
Megpróbálom én is,
hátha jó leszek majd
valakinek így is…
Magányos bárányként.
Nyakamba talán
táblát kéne tenni:
„Legelőre tartok,
„Szeretetet enni”…
Hol a legdúsabb hely,
én is odamegyek.
Csak talpaimra előbb:
Útilaput veszek…

Perctemető

Eljárt az idő felettünk,
pedig nem is ettünk,
ittunk, szerettünk eleget,
s a borból is csak kóstoltunk…
Keveset a jóból, többet a lőréből,
a kábulat meg az ár miatt.
Pedig hittük a tiszta álmokat,
őszintén lobogva váltottunk meg világokat…
És tessék!Elcsámborgott az idő,
gyűlt a perctemető lassan…
Halottaira, fátylat borítottam.
Magam vagyok, érted!
Csontig emlékek, virágok – holtak,
fecnik és kékek…Mind követelnének…
Ha hagynám, már szólna a halotti ének,
temetnének.
Torra gyűlne a rokonság…
„Volt mit aprítani neki…
Tejbe, vajba volt fürösztve…”.
Menne a pletyka.
„Biztos kitesznek érte, meg magukért… na!”
Lesz hidegtál meg fasírt, és pogácsa,
pohárban pezsgő, azt szerette…
Mondanák emlékezve…
„Elképesztő, hogy már csak a teste…”
Vagy nem is így lenne!
Ez a sztenderd változat,
de sosem szeretttem a szokványosat.
Inkább, ha későn is, de bontok borokat.
Ínyenc falatokat eszem…
És keresek egy társat,
egy őrült, hobó vagányt,
ki elriasztja végképp
mellőlem a magányt.

Az én titkom

Csellengő gondolataim
terelem össze pórázba,
csokorba kötve.
Túl nagy a szabadság,
a szavak röpte…
Csodát várok csak egyszer,
nem mindörökre:
Hogy valaki őket a földhöz kösse…
Rendezem hát a zavart,
polcokra teszem majd.
Ha szemembe nézel,
látod a logikus képet ,
csak egyet ne hallj ….
Ami a lényeg:
A gondolathőmérséklet…
Hogy langyosak, vagy forrók a betűk…
Hogy hangos vagy halk a szóetűd…
Hogy ragyog e arcom,
ha kimondom őket…
Hogy érzelmet vált-e ki,
viszontperzselőket…
Ez szívből jön, tőlem és tőled…
Az én titkom marad, mit elloptam belőled…

Macskapillanat

Éjszakai zajok
hajnali zörejek…
Félálomban,
halkan figyelek.
Macska sompolyog
az ablak alatt.
Azt hittem,
téged hallottalak.
Bedorombolt kicsit …
„Tudod én is itt lakom”
képpel, követelte
a reggelit,
smaragdzöld szemével.
Hízelgőn érvelt ébredésre,
pedig én maradnék még
gondolatban, szeretkezésre..
Elém tolta a napsugarakat,
puha mancsa
tétován tapogat,
lássam, jogosan kérdi:
„Hol a reggeli falat”…
Muszáj takaróban hagytalak,
elvitt tőlem a macskapillanat.
Szívdobbanásom ringat belül,
míg álmom estére megint
melléd szenderül.