Szeplőpöttyök...

Talán más világot képzelek magamnak,
mint amiben nyúz a tegnap.
Repedező máz, az élet kifiguráz,
és átgyúr gyűrt napokon…
Kialvatlan hajnal bámul ágyamon.
Újraépülök darabjaimból,
látszólag ép szoborrá.
Konduló harang jelzi, most leszel porrá:
És a holnap ismét lerombol.
Szócsaták hada, a meggyőzések
rohamosztaga indul ellenem…
Elég a „jóból”!
Miért nem ülhetek
egy tengerparti, hűs helyen?
Jeges koktélokkal, ahol szeplőim
dacolnának a nappal…
Érvényesülnének ám konokul…
Bőrömön mind ott lapul.
Orrom hegyén is csücsülnek,
olyan viccesen ülnek…
Mégis a nap felé tartom az arcom!
Sorsfordító kérdésként azon meditálnék,
hogy az UV-BSugárzás mennyire árt még…
Vagy már enyhült talán egy kicsit délután…
Elszöknék messzire….Momentán…
Lehunyt szemmel, kocsira teszem
aszfaltra ragadt vágyaimat…
Repít az eszem, képzeletem:
Hiába nézel utánam.
Lemaradtál az anyósülésről…Régen!
Egyedül:Én repülök csak négykeréken