Diabetes Mellitus

Két napig ültem hiába…
Előttem rémisztő kórházi ágya…
Ujjaim bilincsként fogták vékony kezét
világként tartottam kezemben tenyerét.
Mozdulatlanul, pici ujjacskái,
szelíden hagyták magukat dajkálni.
Sűrű szempillája mély árkon pihent,
mint egy játék baba aludt csak végtelen…
Kerestem a szemét azt a tengerkéket,
szemhéja mögött, álmodott szépet…
Csak vártam…Halálra váltan,
kezemben kezével az ébredés percét...
Tudtam, hogy így lesz!
Adtam a gyógyerőt, ágyánál ülve,
visszatartottam őt…
Harmadnapra mozdult kicsi kezecskéje,
s kábult álmából ébredezett végre…
Cirógatta lelkem az a kis mozdulat,
amivel visszatért hozzám sápatag..
Születésnapom volt, pont azon a héten.
Nem vehették tőlem, az egyetlen kincsem…
Nem engedték „fenn”…Nincsen az az Isten!
Azóta nevet rám, tengerkék szemével,
nem is emlékszik már,
mi volt akkor éjjel…
Hogy újra született, mákszemnyi eséllyel!