Már megint esik…
Szürke vízfüggöny
kéredzkedik az ablakon.
Reménytelenül ázik minden,
mégis szomjazom…
Harminchárom fok után,
didergek…Tegnap, világ égett:
Forró leheletétől a napnak,
ma növények s bogarak fulladoznak.
Tengernyi tócsák tükrén tehetetlenül úsznak:
Tetszhalottak!…Napravárón ringatja őket az ár…
Semmi sem biztos már!Sivatagot áhítóknak,
válaszként szökőár!Így megy ez….egy ideje.
Hol az a régi nyár?..
Szerelmekkel teli,
mikor egy zápor, Ha nyakunkba szakadt,
a kapualjban:A csók:
Mégis romantikus volt…Ázottan ültünk
egy pici kávéház cseppnyi asztalánál,
ahová menekültünk:Hangos nevetéssel,
zakód alá bújva gyorsan…
Cigarettafüstösen, fülledt zajosan,
pont ilyen esős időkre:
Csendes, csontig hatoló csókremegésre
várt párokat…Percbe álmodott szerelmeket
hozott a vihar...Bizsergésük, még most is belém mar…
Aztán akkor felpattantunk a napsütésre,
s máris az utcán kacagtunk kéz, a kézben.
Most hiába várok, ömlik az esőátok…
Hová lett az igazi nyár, a mérsékelt meleg,
a Balatonra hullámzó autós tömeg…
A koncert izgalmak láza, az utazás varázsa:
S hogy buli előtt, a torkunkat
még egy unicum lássa legalább…
Fokozva az est hangulatát.
Esőemlékeimbe mártózom viharban….
Amíg tudok.
Menekülök, az évek szürkesége elöl,
mert lassanként, biztosan megöl…
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése