Szomorú délután kígyózik,
nap- nap után.
Gyöngyház fényű táj,
halványodó kép,
füstölgő cigarettavég.
Pihen kezedben a kanál,
kávédba mártva áll.
Hervadt rózsád is szirmaveszett.
Hangtalan a csend idebenn, s kint.
Gyöngysort zár magába szád, megint.
Csak múló, bánatos szomorka,
e fénytelen napok, végtelen hossza.
Színekre vár a paletta,
s mosolyra, fogaid gyöngysora.
Vált a szürkeség lassan hófehérre,
engedd gyöngyeidet csillogni a fényre!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése