A rakparton...

Hűvös az éjszaka…
Nem megyek haza.
A rakpartra visz lábam
csendben üldögélni…
Lágy szellő simogat,
tücsök se pisszen,
ezüstfekete palástot
terít a Duna, itt lenn..
Hallgatom a sötét éjszakát,
a lépcsőről bámulom,
a víztükrön suhanó, halk hajócsodát:
Pantomimtánccal fedélzetén,
mint egy színdarab, került hirtelen elém.
Látomásként, lassan tovaúszott,
az éjszaka csillagfüggönyébe.
Néma tapsok kíséretében ringott
a hideg hullámokon éjfeketébe.
Szenderegve számoltam perceim,
indulnom kéne…

Gyártottam ideológiát,
hogy miért jöttem pont ide,
s ültem órákon át…
Aztán eszembe jutott:
Csak csendje csábított a partnak,
s az ok:
Mögöttem hagyni a napot, bánatot,
mindent, ami történt..Í
A halvány, megtört fényt.
Nem féltem….
Holdfény burkolt a sötétben.
Kelletlenül indultam haza a csillagfényben.
Jó volt a Dunánál a parton,
kitisztult a fejem, megpihentem,
Mielőtt akkor este hazamentem.……….
Egyedül vagyok, körülvesznek a ragyogó csillagok.