Te pikkelyes csoda!
Engedd, hogy ne nézzek oda!
Míg ledobod magadról halruhádat,
elkészítem addig, ágyad.
Viaszrózsákra fektetem testedet,
mit nem takarnak már ezüst pikkelyek.
Uszonyommal, végigsimítom hátad,
érzed, hogy kívánlak?
Hallom, ahogy halszíved dobog nyálkás testemen,
s tátott szájadba, belefeledkezem.
Buborék ezrek emelnek föl minket hirtelen
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése